Ellenzéki látlelet: a gyűlölet tartja őket életben, hiányzik belőlük a hűség és a szeretet
„Nem harcolhatunk valami ellen. Annak semmi értelme. Valamiért kell harcolni.”
Az új városvezetők részéről illemről, korrektségről nincs szó, ellenben az illetményekről annál több.
„Akadnak ugyanakkor olyan baloldali városvezetők is, akik kifejezetten pitiánerségről tettek tanúbizonyságot. Pikó András, a VIII. kerület új vezetője például minősíthetetlen szavakkal fejezte ki abbeli véleményét, hogy Tarlós István korábbi főpolgármesternek nem lenne szabad sem egy korrekt végkielégítést, sem pedig díszpolgári címet adni – utóbbiról egyébként később lesz döntés. Pikó olyan szavakat használt nyilatkozatában, amelyekkel akár korrupciógyanús ügyekre is utalhatott, habár ez a vád még legvérmesebb ellenfelei részéről sem hangzott el a korábbi főpolgármesterrel kapcsolatban.
A pitiánerség másik eklatáns példáját Baranyi Krisztina szállította a Ferencvárosból, aki például üres dossziékról és egy iratmegsemmisítő vállalkozás utcán megálló autójáról tett ki posztokat a közösségi oldalára, azt sejtetve, hogy elődje, Bácskai János polgármester bűncselekményeket követett el. Az üres irattartókkal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy abban a polgármester napi intézendő, aláírandó dolgait tartotta, és a fotók tanúsága szerint már Baranyi korábbi látogatásakor is üresek voltak. A vádak komolyságát mutatja, hogy feljelentés azóta sem történt.
A példákat sajnos lehetne sorolni még egy darabig, de már ezek alapján is megállapíthatjuk, hogy az új városvezetők részéről illemről, korrektségről nincs szó. Ellenben az illetményekről annál több szó esik. A baloldali városvezetés két kerületben is méltatlan helyzetbe hozta a jobboldali politikusokat. A Horváth Csaba (MSZP) által vezetett Zuglóban 15 baloldali önkormányzati képviselő kapott tanácsnoki vagy bizottsági elnöki posztot és ezzel minimum bruttó 540 ezer forintos fizetést. A függetlenek és a fideszes képviselők bruttó 180 ezer forintos fizetésért dolgozhatnak.”